stock-9

Canon 16-35 f4 IS USM

Amikor már sokadjára fordult velem elő, hogy a lábzoom sem segített, és már nem volt hova hátrálni, akkor beláttam, hogy szükségem van egy széles látószögű objektívre.
Széles látószögnek nevezzük a fullframe képkockára eső, 35mm alatti fókuszhosszal vetített képet.

IMG_0749

 Akkoriban még Canon 50d-m volt, így elsősorban cropos vázra kerestem objektívet, de nem vetettem el a lehetőségét a későbbi fullframe-re váltásnak sem. Ekkor maradt fent a rostán a Tokina 11-16mm-es f2.8-es fényerejű objektíve. A Canon 10-22 nem volt túl fényerős, a Sigma 10-20 túl lágy volt, a Tokina pedig 15-16mm-en fullframen is használható.

IMG_4394

Tokina 11-16 FF-en, 15mm alatt.

Egyértelmű volt tehát a választás. Megvásárlása után pedig jelentősen megemelkedett az újkori ára, így használtan sem volt nehéz tőle megválni.

Már f2.8-on is éles képe volt, viszont hajlamos volt a becsillanásra, a pontszerű fényforrások körül pedig szivárványszínű halo-t rajzolt az éjszakai képeken.

_MG_1484Minden csillog, ami fénylik

Többen panaszkodtak szalagkábel szakadásra, mint típushibára. Ez szerencsére nem érintett, hiszen többnyire csak 11mm-es állásban használtam. A fókusz sebességére és pontosságára nem volt panasz, bár csak hagyományos DC motor volt benne. Ultranagylátó tartományban úgyis nagy mélységélesség van már f2.8-on is, így a pontossága nem volt kérdéses.

IMG_6473
Talán az AF/MF kapcsoló megoldása érdemel pár szót. Ez a hagyományos kapcsolókhoz képest egy csúszógyűrűvel készült, így hajlamos volt elállítódni, ha egy előre beállított AUTO állásból átkapcsoltam manuálba. Kis gyakorlással, de ez is megszokható volt.

IMG_8733-3

 

Később fullframe-re váltottam, így tovább tudtam használni a Tokinát, de már csak és kizárólag 16mm-es állásban, napellenző nélkül. A képminőség FF-en a képszéleken jelentős kívánnivalót hagyott maga után egyértelműen, hiszen ezt az objektívet nem a FF képkör kirajzolására tervezték. Az már csak egy külön plusz, hogy ezt az objektívet fel lehetett csavarni a FF gépre tükörtörés nélkül.

IMG_6485

 

Elérkezett hát az idő, hogy beszerezzek egy fullframe nagylátót. Canon 17-40-et nem szerettem volna, mivel a képszéleken lágy volt, és csak f4-es fényerőt tudott. A 16-35 f2.8 II túl drága számomra, ezért csak a 16-35 f4 IS jöhetett szóba, különösen, hogy mindenképpen Canon objektívet szerettem volna.
Sokáig esélyes befutó lett volna a Tokina 16-28 f2.8-as objektívje kedvező árával, és 2.8-as fényerejével, de ennek a képe is sajnos “Tokinás”: képközépen ugyan éles, de jelentős kromatikus aberráció jellemzi (fotókon ez korrigálható LR-mal, videón nem). A pontszerű fényforrásoknál szivárványos halo jelenik meg itt is, csak jóval nagyobb mértékben, és szintén hajlamos becsillanni. Ezen felül a frontlencséje domború, így a hagyományos szűrők felhelyezése is akadályba ütközik. Lehet kapni persze különleges szűrőtartókat, és akár 145mm átmérőjű ND szűrőt is, de ezekkel az extrákkal már majdnem annyiba kerül, mint a Canon.

A Canon 16-35 f4 IS ehez képest 1 fényértékkel gyengébb ugyan, de ritkán tudok csillagokat fotózni, és szerencsére a 6d szenzorában van még elég tartalék. Ha majd egyszer Tejútfotózásra adom a fejem, beszerzek egy Sigma 24mm f1.4-et, addig pedig bőven megelégszem ezzel is. Ezen felül nyerek egy IS-t, ami videózásnál ad óriási pluszt. A front és hátsó lencsék speciális bevonattal ellátottak, melyek csökkentik a flare-t. Szűrőmenete műanyag, 77mm-es így a C-PL szűrőmet is gond nélkül tudom használni rajta. Vékony peremes, ún. “slim” szűrők használata javasolt, a peremsötétedés elkerülése végett.Hab a tortán, hogy teljesen időjárásálló az objektív, ha felcsavarunk az elejére egy szűrőt. (UV, polár, ND, stb…)

panorama_ejszaka_11

Az objektívet sikerült a Canon pénz visszatérítési garanciájában megvásárolnom, azóta maximális megelégedéssel használom.

Fókusza, gyors és pontos, hála az USM motornak. A képstabilizátor meglepően halk. 16mm-en kézből 0.3mp-es záridőket simán ki tudok tartani berázódás nélkül.

IMG_5412

Az ultra-nagy látószöget főként épületekben használom. Ekkor oda kell figyelni a perspektivikus torzításra, érdemes törekedni a gépváz vízszintes helyzetére, hogy a vonalak ne tartsanak össze.

_MG_2797

 

Emberek fotózásakor pedig kerülendő a “Frankenstein-fejek”, és a “Mega-karok” készítése (avagy óvakodj a képszélektől).

IMG_2505

A zoomtartomány jóval nagyobb, mint a Tokinánál. A 24-105 f4-et szépen kiegészíti az alsó tartományban. Míg a 24-105 alul erősen hordósít, úgy a 16-35 f4 IS szinte semmit nem torzít, és sokkal élesebb is, ezért 20-28mm-en inkább ezt szoktam választani.

Mivel csak mostanában került a tulajdonomba, így viszonylag kevés kép készült vele. Illusztrációnak azonban megosztanék pár képet, melyek a Tokinával készültek inspiráció gyanánt.

IMG_0716

IMG_0479

IMG_7070

IMG_9825